Előzmények

Szerző: Bajnay Bea
Essen szó az előzményekről és miértekről (okokról).
A buddhista főiskola előtt nem foglalkoztam tudatosan az elmúlással. Emlékszem, gyerekként a szomorúságra, mikor a szüleim elmondták, hogy Ilona mama meghalt. Sírtam. Nagyon közel álltam hozzá. 2019-ben "beestem", pontosabban belöktek a Tan Kapuján (örök hála érte Csárli!), ahol az első szakdolgozati témám a múlandóságot tervezte vizsgálni a meséken keresztül. Végül megváltoztattam a témámat, de az élet nem hagyta, hogy elkerüljem, az elkerülhetetlent. 2021. november 28-án meghalt Édesapánk. A teljes decembert otthon töltöttem Anyuval és Mancival. Egyetlen könyvet vittem magammal Dragomán György Oroszlánkórusát. Jól választottam. Novella hossznyi időkre engedett a szomorúság a szorításán. A kötet végén szereplő Örökség fejezet vígaszt nyújtott. Pontosan éreztem, amit ő. Nem volt misztikum. Hétköznapi helyzetek, tárgyak, gesztusok emlékeztették az Édesapjára. Élet a halál közelében. Azzal, hogy ő tudott erről mesélni, írni, elviselhetőbbé tette a saját megéléseimet.
Ott, akkor megjelent az új előadás ötlete. Kevés emberrel kommunikáltam abban az időszakban. Az egyikőjük Lilla volt. Neki beszéltem először erről és ő azonnal igent mondott rá. Elkezdett a szöveggel dolgozni. Bevonta Marcit is, sőt elkezdtünk próbálni is, hogy lássuk, működik-e a kémia közöttünk.
Aztán az eltelt négy évben több pályázatot is beadtunk, különböző helyekre. A független alkotók fogyatkozó lehetőségeit megpróbáltuk. A közösségi finanszírozás is felmerült többször, de gyűjtöttük a bátorságot a kéréshez. Nekem személy szerint nehéz segítséget kérnem, megszoktam, hogy egyedül kell megoldani helyzeteket. Idővel beláttam, hogy nem kell hogy így legyen, kérni kell és megadatik.Itthon nem alakult ki akkora kultúrája ennek a működési módnak. Én is leginkább állatmentő szervezeteknél vagy pl. egy beteg gyermek felépülése kapcsán találkoztam az adománygyűjtéssel.
Szóval, tolódott, tolódott a megvalósítás. Aztán Manci cicám is átlépett most október 19-én és nekem ez adta a lendületet arra, hogy befejezzem, amit elkezdtem. Ellenérzéseimet megugorva, elkezdtem utánanézni a gyűjtés részleteinek. Ezután vontam be a többieket is a procedúrába.
A többit már tudjátok. Most itt ez a kampány, ami egy lépéssel közelebb visz a terveink megvalósításához.
Köszönjük, ha velünk tartotok ebben a projektben!

